Váltóbirtokos

az, aki a váltót tényleg birlalja, s azonfelül vagy mint rendelvényes, vagy mint forgatmányos a hátiratoknak összefüggő s egész ő hozzá lenyuló láncolata által igazoltatik. Ez összefüggés akkor létezik, ha az első hátirat a rendelvényes nevével, minden későbbi hátirat pedig annak nevével van aláirva, ki a közvetlen megelőző hátiratban mint forgatmányos fordul elő. A V. tehát a mindenkori váltóhitelező, mert a váltóból eredő jogok gyakorlásához a váltó birtoka elengedhetetlenül szükséges. Ha valamely üres forgatmány után további forgatmány következik, az tételeztetik fel, hogy az utóbbi kiállítója üres forgatmány mellett jutott a váltó birtokába. Igazolva van bármely közbenső forgatmányos is, valamint a váltó bármely birtokosa, ha az utolsó forgatmány üres. A kitörölt forgatmányok a birtokosi minőség megbirálásánál nem létezőknek tekintetnek. A fizető a hátiratok valódiságát megvizsgálni nem tartozik, s azok valótlanságát csak akkor hozhatja fel, ha a V. a váltót rosszhiszemüen, vagy vétkes gondatlansággal szerezte meg. A váltó elfogadás végetti bemutatására, s az elfogadótól való biztosítás követelésére, s megtagadás esetén óvás felvételére a váltó puszta birtoka is feljogosít. A V., ha a fentiek értelmében igazolt, a váltó kiadására csak az esetben kötelezhető, ha megszerzése körül rosszhiszemüség vagy vétkes gondatlanság terheli (1876. XXVII. t.-c. 17., 26., 36. és 80. §).

Forrás: Pallas Nagylexikon