Szlávy

(érkenézi és okányi), birtokos nemes család, melynek eredetét a családtörténeti adatok alapján a XVII. sz. végéig tudjuk visszavinni. A család akkor élt ősének Jánosnak (szül. 1674.) két fia maradt: Pál (1706-87.), valóságos belső titkos tanácsos, 1763. a kir. táblánál itélőmester, majd királyi ügyigazgató, 1782. szeptemvir, 1785. Bereg vármegye főispánja, és György (1726-1801), Esterházy herceg uradalmi igazgatója. Sz. Pálnak, a család érkenézi ága alapítójának első nejétől Perényi Kata bárónőtől 12, másodikától egy gyermeke származott; fiai: Antal (született 1754.), II. Pál (szül. 1755.) Csongrád vármegye főjegyzője, majd udvari kancelláriai titkára és tanácsos, egy filozofiai mű szerzője, Imre, József, mint huszárkapitány a francia háboruban esett el, Ignác, János, szintén hadi pályára léptek; Ferenc (1782-1856), csász. kir. őrnagy, a család ez ágának további fentartója. Három fia (Károly, Tivadar, Ferenc) közül: Károly (szül. 1803.) fiától származtak Ferenc (szül. 1834.) és Adolf (szül. 1840.), Tivadartól (szül. 1805.) Géza (szül. 1834.) főhadnagy. Az okányi ág Györgytől származott le, akinek fiai: II. György (1764-1818.) Bihar vármegye főszolgabirája, János (1772-1840), kik mindketten a Martinovics-féle összeesküvésben való részvét gyanuja miatt fogságot is szenvedtek, Mihály (1767-1783), László (1774-1849) királyi tanácsos, első neje Frogách Antonia grófnő, Antal (szül. 1788.) katonaorvos. II. György fiai: Eduárd (szül. 1800.) kapitány, Vilmos (szül. 1802.), Miklós (szül. 1803.), kinek neje Sarolta irói néven az Életképek munkatársa volt; László két fia Viktor (szül. 1816.) és III. György (szül. 1838.) közül az előbbitől származtak: II. László (szül. 1846.), Béla (szül. 1848.), Olivér (szül. Mező-Telegden 1851 ápr. 12.) ügyvéd, 1875-től kezdve országgyülési képviselő, 1881. a delegációnak is tagja, Sándor (szül. 1852.). Antal ivadéka: József (szül. 1818.) koronaőr (l. o.). V. ö. Nagy I., Magyarország családjai, X. köt. 761-765. old.

Sz. József, koronaőr, szül. Győrben 1818 nov. 23. Tanulmányait a Theresianumban végezve, udvari kamarai szolgálatba lépett, előbb Bécsben, 1846-48. budán a magyar kir. udvari kamaránál, ahol csakhamar titkár lett. A szabadságharc kitörése után Kossuth az oravicai bányaigazgatóság vezetésével bizta meg, melyet midőn az osztrák hadsereg előnyomulása miatt kénytelen volt elhagyni, Duschek mellett lett elnöki titkár. Később még egyszer mint kormánybiztos visszament Oravicára s ott maradt a szabadságharc elnyomása után is. ekkor osztrák fogságba került s öt évre itélték el, de két év k9töltése után szabadságát visszanyerte. A magánéletből, melybe most visszavonult, 1861. lépett ismét hivatali pályára: tanácsos lett a helytartótanácsnál, de a provizorium alatt ismét visszavonult, 1865. Bihar vármegye főispánja, 1867. belügyminiszteri államtitkár és országgyülési képviselő, 1869. kereskedelmi miniszter. 1872. miniszterelnök, de erről csakhamar lemondott, 1873. valóságos belső titkos tanácsos s a Lipót-rend nagykeresztjét, 1882. a Szent-István-rend nagykeresztjét kapta. 1879 ápr. 3-án a képviselőház elnöke, 1880 ápr. 8. közös pénzügyminiszter, 1882 nov. 30. koronaőr s a főrendiház alelnöke, majd Vay Miklós halála után elnöke. 1884 óta a magyar tud. akadémia igazgatósági tagja. 1896 nov. 27. a főrendiház elnöki állásáról királyi elismerés mellett felmentették.

Forrás: Pallas Nagylexikon