jel
Általános értelemben minden olyan jelenség, amely egy jelrendszerben
értelmezve
gondolati-érzelmi tartalmakat közvetít az egymással érintkezők között. A
jelrendszerek a társ.ban
alakulnak ki öntudatlan fejlődési folyamat v. tudatos tevékenység
nyomán. Előbbinek jó példái az
ún. természetes nyelvek, a gesztikuláció, az arcjáték, az utóbbinak pl.
az eszperantó nyelv.
Vannak olyan tárgyak, amelyek eredetileg anyagi szükségletet
elégítettek ki, és csak utólag
kapcsolódott hozzájuk jelentés is (pl. öltözködés). Az egyszerű,
elsődleges jelrendszerekben (pl. a
nyelv) a jelviszonyegyszerű: a "jelölő" és a "jelölt", a kifejezés és a
tartalom viszonya. Erre
épülhet aztán valamilyen másodlagos jelrendszer, amelyben az egyszerű
jelviszony két alapeleme
együttesen válik egy újabb tartalom kifejezőjévé, "jelölőjévé" (pl. az
irodalmi alkotásokban). Az
ilyen másodlagos jelrendszerek vizsgálatának a művészetek tudományos
megközelítése
szempontjából nagy a jelentősége.
Nyelvtani értelemben
olyan toldalék, amely a
szónak sem jelentését, sem mondatbeli szerepét nem változtatja meg,
hanem főleg a szó fogalmi
tartalmát módosítja valamely meghatározott irányban. A többesjel:
nyelvünkben két többes jel
van; általános jele a "-k" (pl. tanulók), a birtok többségére pedig az "-i"
utal (pl.: Az iskola
tanulói). Előfordulhat ugyanazon a szón mindkét többesjel (pl.: Ezek a
táskák a tanulókéi). A
birtokjel a birtokost jelzi (ez a könyv a tanulóé). A kiemelőjel a
megnevezett dolog nyomatékos
megkülönböztetésére szolgál, csak közép- v. felsőfokú melléknévhez
járul (pl.: a nagyobbik
tanuló, a legkisebbik fiú). A fokozás jele a tulajdonságok
összehasonlításának kifejezője: a
középfok jele "-bb" (pl.:kisebb), a felsőfok jele "leg-" (pl.:legkisebb).
Szerkesztette: Lapoda Multimédia
Kapcsolódás
Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is
|