Dobsina

(Dobschau), rendezett tanácsu város Gömör vmegyében, (1891) 930 házzal és 4643 lak., (közte 335 magyar, 2997 német és 1252 tót.) D. Gömör vármegye egyetlen német városa, a Sajó forráscsermelyeinek völgyében, 468 m. magasságban, szép erdős és részben szántás alá vett hegyek közt terül el.

Középpontja a csinos főtér, melyen a diszes uj városháza kép közelében az ev. templom és a szép iskola áll. D. hazánk egyik jelentékeny bányavárosa; a városi hatóság, melynek nagy kiterjedésü erdei s nagy bányái vannak, igen gazdag (D. határa 9504 ha.), a lakosság azonban a bányászat csökkenése folytán elszegényedik s tömegesen vándorol ki Amerikába (1881. még 5592 lakosa volt). D.-n van alsófoku kereskedelmi iskola, iparostanuló-iskola, ipartestület, takarékpénztár és előlegező intézet, többféle társas egyesület, vasuti állomás, pósta- és táviróhivatal, postatakarékpénztár; gabonapiaca és fakereskedése élénk. Régebben vasércet, ma leginkább kobaltot és nikolt bányásznak. A Zemberg kobaltbányái, melyeket a Czemberg bányatársulat (1830 óta) művel, világhirnek örvendenek, ujabban azonban a bányászat az érc fogyása s az ausztráliai verseny folytán tetemesen csökkent. D. határában összesen 12 vasérc- és kobaltbánya, 12 vasércbánya, 1 vaspátbánya, 1 vas- és fakóércbánya, 1 barnavaskőbánya, 1 ezüstércbánya, 2 rézércbánya, 10 kobalt- és nikelbánya és 2 nikelércbánya áll művelés alatt. Ezek közül jelentékenyebbek a vaspátbánya a Massörter vidékén (bányamértéke 3356 m², termelése 11853 q. vasérc) a barna vaskőbánya a Gugel hegyen (termelés 1490 q. vaskő), a m. kir. vasércbánya, Koburg Fülöp herceg vasércbányája (bányamértéke 242 ha., termelése 260000 q. vasérc), a Patzmansfeld bányatársulat vasércbányája (bányamértéke 4,35 ha., termelése 31400 q.), a Mária-táró bányatársaság kobalt- és nikelbányája a Gugel hegyen (termelése 770 q. nikel- és kobaltérc, a munkások száma 51), a város tulajdonát képező vaspátbánya és vaskohó (bányamértéke 18,4 ha., termelése 78744 q. vaspát), a Sárkányféle vasércbányák és kohó (termelése 37690 q. nyersvas) és a gr. Andrássy-féle kohó. A D.-i társpénztár, melyhez a D. területén létező minden bánya tartozik, állapota 91246 frt. D. város vidéke Topsucha név alatt IV. Bélának egy 1243. oklevelében említtetik, mint a koronára szállt község, mely Bebek Máté fiainak, Fülöpnek és Detrének adományoztatott. Később osztály utján a család Csetneki ágának jutott s Csetnek várának lett tartozéka; magának a városnak eredete 1326-ra vezethető vissza, amidőn Máté utódjai kijelentették, hogy a D. patak melletti sürü erdőt Bebek Miklósnak azon feltétel alatt engedték át, hogy oda lakókat telepítsen s a bányák utáni jövedelem harmadrészét magának megtartsa; a XV. sz.-ban a Bebek és Csetneki családok közt hosszas viszálkodások kezdődtek, melyek a D.-i bányászat fennállását zavarták. 1417. azonban mindamellett bányaváros volt már D. s Zsigmond királytól vásártartási és pallos-jogot nyert. Különös fejlődésnek indult a bányászat Mátyás király alatt, aki királyi oltalma alá vette a D.-i vashámorokat Bebek György és Hamvay Sándor erőszakos foglalásai ellen. A Csetneky család kimultával (1594) a törökök által, kik már 1566. elfoglalták s 1584 okt. felégették, majd a földes urak folytonos urbéri erőszakoskodásai folytán nagyon károsodott a város, de szabadságát mindamellett fenntartotta. Szebb fejlődésnek indult a vasipar Thököly és Rákóczy idejében, mikor itt fegyvergyár állott fenn. Rákóczy bukása a fegvergyárat s aczélkészítő-műhelyet is magával sodorta. A Rákóczy-féle mozgalom után Lány Pál a földesuraság hatalmát annyira kiterjesztette, hogy a helység előljáróját 1731. uri széke elé állította s lakóit önkényesen üldözte; minthogy azonban D. a királynál pártfogásra talált, 1733. a szepesi kamara előtt oly egyezség jött létre, mely D. városát régi jogosítványaiba és bányászatának törvényes szabadságába visszahelyezte s a városi tanács a polgári ügyekben való biráskodáson kivül 1780-ig albányabiróság cim alatt a bányaadományozás jogát is gyakorolta. A XVI-XVIII. sz.-ban a vasbányászat mellett gazdag ércbányák is műveltettek; a város bányászata azonban a XVIII. sz. végén vette legnagyobb lendületét. 1780. ugyanis a szászországi Schön János Gottlieb felismerte a Czemberg bányáiban az addig értéktelennek tekintett kobalt és nikelércet, minek folytán ezentul D. bányaipara majdnem kizárólag a kobalttelepek megnyitására és művelésére irányult. 1830. angol iparosok lettek az érc állandó vevői, s a bányaművelés ezen ága oly virágzásra jutott, hogy a D-i kobaltbánya az egész világ minden hasonnemü bányavállalatát felülmulta. Ezen jelentősége a legujabb időig megmaradt. D-től Ny-ra a Csuntava hegyen szerpentint bányásznak, melyből műtárgyakat faragnak. V. ö. Hunfalvy János: Gömör és Kis-Hontmegye leirása, Pest, 1868. Wenzel Gusztáv: Magyarország bányászatának kritikai tört. Bpest 1880.

Forrás: Pallas Nagylexikon