Bosszu

Szilaj indulat, mely képzelt v. valódi sérelmeknek megtorlását célozza. Alapjában az embernél is az állati ösztön nyilvánulása, mely ellenségével szemben könyörületet nem ismer. Akin a B. érzete hatalmat vesz, az nem latolgatja a vele történt sérelem nagyságát, hanem ellenfelét megsemmisíteni törekszik. Az ember önzése ilyenkor mintegy vérengző mámorba esik, melyből csak a megtorlás után ocsudik ki. A B. ösztönszerű nyilvánulását legjobban a vadérzésü, művetetlen emberen észlelhetni. De még szörnyűbb a B., ha szolgálatában az ész és a külszines műveltség fegyverei állanak. A renaissance emberei e tekintetben a B.-nak is mesterei voltak. Mai rendezettebb társadalmi viszonyaink között, a külső korrektség máza alatt a bosszu érzete az egoisztikus ember lelkében mint szivárgó méreg lappang; tartogatja, amig lehet, s megvárja az alkalmas időt, amikor kitöltheti.

B. (eszt.), egyike a legszokásosabb kedélybeli motivumoknak a költészet minden ágában. A szerelmi B.-t lihegi a lira, B.-ról énekelnek a balladák, A B. egyik főtárgya, főcsomópontja az eposznak a nagy néphőskölteménynek, mely nemzetek és vezérek harcát és vetélkedését énekli meg. A B. sok dráma alapeszméjét is képezi. A bosszuvágy mely haragból, sértésből, vetélkedésből, hiuságból ered, egyike a legérdekesebb indulatoknak, mely szenvedéllyé is fajulhat és egy egész életnek tartalmát teheti. A B.-vágy majdnem olyan, mint a testi szomjuság, csillapítani csak az ellenség vérével v. könnyeivel lehet. A B.-vágy. mely a vendettában (l. o.) egész néptörzsök örökös bűnévé fajult, mesterileg van rajzolva Homéros Iliászában, Sophoklés Aiásában, Shakespeare Velencei kalmárában, Lessing Emilia Galottijában, Hebbel Nibelungjaiban stb. «Bosszut és pezsgőt hidegen kell élvezni» mondja az olasz.

Forrás: Pallas Nagylexikon