Benedek-rendiek

(benediktinusok, bencések), Általában azon szerzetes férfiak neveztetnek igy, akik nursiai Szent Benedek (Bence) szabályai szerint élnek. A remeteéletből kifejlődött szerzetes élet ugyanis keletről csakhamar nyugatra is átszármazott, ugy hogy már a IV. század második felében és még inkább az V. század folyamán Európának majd minden országában elterjedt. Nagy hátrányuk volt azonban ez idő szerint a nyugategyházi kolostoroknak, hogy szorosan megállapított közös szabályzattal nem birtak s egymás közt semmi összeköttetésben sem állottak. E bajt szt. Benedek, monte-cassinói apát (l. o.) a nyugat-egyházi szerzetesek patriárkája szüntette meg, ki a hanyatlásnak indult szerzetesintézményt ujjászervezte s az egymástól független szerzetes társulatokat bölcs szabályok által egy közös alapon egyesítette.

Szent Benedek 73 fejezetből álló s lényegükben máig is érvényben levő szabályai, amelyek nagy emberismerettel vannak megirva, az engedelmességet és minden magántulajdontól való lemondást követelnek a szerzetesektől, e mellett még azt, hogy vigyázzanak nyelvökre, legyenek alázatosak és folytonos foglalkozás között töltsék idejöket. Foglalkozásul a kar-imán kivül, mely részletesen meg van határozva («septies in die lauden dixi Tibi») s nagy ünnepélyességgel szokott végeztetni - leginkább a kézi munka, az olvasás s az ifjuság oktatása van előirva. A ruházat az éghajlat szerint lehet különböző; szorosabb meghatározása az apát belátására van bizva; rendesen mégis csuklyával s egy a vállakat fedő szövetdarabból (scapulare, jelen alakját csak később adták neki) ellátott öltözet legyen. Közös háló- és étteremmel birjanak. A bor élvezése meg van engedve. Az apát, nevének megfelelőleg, viseljen állandóan gondot alattvalóira; őket szavával és példájával oktassa, intse, vezesse.

Viszont alárendeltjei ugy tekintsék őt, mint isten helyettesét s neki mindenben szót fogadjanak. Fontosabb ügyekben társai nézetét is köteles kikérni, bár azt követni nem tartozik. Az apát után a perjel következik; minden 10 szerzetes fölé egy dékán volt helyezve. A felvétetni kivánkozók egy évi próbaidőnek (noviciatus) vettetnek alá, azután ünnepélyesen fogadalmat tesznek, melyben megigérik, hogy állandóan a kolostorban maradnak (stabilitas loci); hogy minden tulajdonról lemondva, tisztaságban élenk (conversio morum) s az előljáróknak feltétlenül engedelmeskednek (obedientia). A szabályok áthágói fokonkint szigoruan, ha kell, testi büntetésekkel is fenyítendők s végre a kolostorból kiutasítandók. A kiutasítottakat mindazonáltal, ha őszinte bűnbánatot tanusítottak, szabad (három izben) ismét visszafogadni.

E szabályok szerint először is a monte-cassinói kolostor szerzetesei, kiknek élén szt. Benedek mint apát állott, kezdtek élni s azért e kolostor lőn anyakolostorává a messze elágazó, világhirü Benedek-rendnek. Szt. Benedek e szabályait csakhamar tanítványai: Placidus Sziciliába (1534) és szt. Mór (Maurus) Galliába (543) vitték át. Ez utóbbinak, valamint a nagynevü államférfiuból szerzetessé lett Cassiodorusnak (szül. 470., megh. 575., vagy mások szerint 565.) érdemük az is, hogy a B. mindjárt kezdetben a tudományok ápolása körül is nagy tevékenységet fejtettek ki. A népvándorlás lezajlása után, melynek tartama alatt a longobárdok a monte-cassinói kolostort is lerombolták (580), szt. Benedek szabályai mind nagyobbmérvü elterjedést és elfogadtatást nyertek. Nagy szt. Gergely pápa (590-604), - ki szt. Benedek életét is megirta - intézményét is mindenféle lángbuzgalommal terjeszté. Igy 586. Ágoston római szt. Benedek-rendi apátot 39 szerzetes társával Angolországba küldé, kik az angolszászokat megtérítették és idővel Irhonba is elterjedtek. A VII. században Spanyolországban is több Benedek-rendi kolostor alakult. Németországban a VIII. század folyamán különösen Winfried (szt. Bonifác) alapított nagy számban bencés kolostorokat (köztük a nagyhirü fuldait), amelyek körül azután a szerzetesek művelés alá vetették meg és kolostori úgy belső, mint külső iskoláikból mindenfelé a keresztény polgárosodás, művelődés és tudományosság sugarait ragyogtatták. Különösen a fuldai, st.-galleni, korveii, st.-blasieni, reichenaui stb. kolostorok tüntek ki nagyszerü könyvtárak létesítése, a klasszikus irók termékeinek megőrzése és másolása, nemkülönben az akkortájt űzött művészetek és tudományágak ápolása által.

Idők folytával azonban a Benedek-rendi szerzetesek sem maradhattak érintetlenül a zavaros idők mostoha viszonyaitól. A Merovingiek uralkodásának végső éveiben lábrakapott egyetemes féktelenség és erkölcsi lazultság a bencés kolostorok falai közé is beszivárgott és a szerzetesek fegyelmét nagy mértékben meglazította. Ehhez járult, hogy a frank fejedelmek a gazdagabb apátságokat egyes, magasabb egyháziaknak, vagy, ami még rosszabb volt, világiaknak - rend szerint kiérdemült katonáknak - adományozták (Abba-comites, világi apátok), kik az a családjaikkal együtt a kolostorba vonultak s ott bajtársaikkal és vadászcimboráikkal hónapokon át mulattak. De ettől eltekintve is, maga azon körülmény, hogy a nagyobb földbirtokkal ellátott kolostorok apátjai, az akkori idők szokásai szerint, személyes katonai szolgálatokra és katonaállításra köteleztettek, elég magyarázatul szolgálhat azon erkölcsi elfajulásnak, mely a kolostori életet e korban rozsdaként ellepte s melyről a «tiszteletreméltó» (Venerabilis) Péter, valamint az akkori zsinatok szomoru képet nyujtanak.

Lassankint azonban a viszonyok jobbra kezdtek fordulni. A szt. Bonifác alatt tartott zsinatok és Nagy Károlynak intézkedései nagy eréllyel fáradoztak azon, hogy a meglazult fegyelmet a kolostorokban ujra helyreállítsák. A VIII. sz. végén, magától a szt. Benedek-rend kebeléből hatalmas reformátor támadt anianei szt. Benedek személyében, ki miután az általa alapított anianei kolostorban (Dél-Franciarszágban) szt. Benedek szabályait eredeti szigorban életbeléptette, lankadatlan buzgalommal azon fáradozott, hogy az üdvös reformot valamennyi bencés kolostorra kiterjessze. E reformtörekvések Benedek halálával feledésbe mentek.

Mindazonáltal a reformra és ujjászervezésre irányuló törekvések ezután is örömmel és készséggel fogadtattak a Benedek-rendi kolostorokban. E készségnek tulajdonítandók a mind nagyobb számban létesült kongregációk, melyek által egyes anyakolostorok a körülöttük fekvő kisebb-nagyobb számu kolostorokkal szorosabb viszonyba és összeköttetésben léptek, velük együtt szt. Benedek ugyanazon szabályainak engedelmeskedtek és felettük a felügyeletet gyakorolták. Igy keletkeztek: Franciaországban a clugny-i kongregáció (910); Olaszországban a camaldolii (1018), valombrosai (1036) és monte-olivetói (1319), amely utóbbival 1582. az Oltáriszentségről nevezett kongregáció egyesült; Németországban a kirschaui (11069) stb. Sőt uj szerzetesrendek is támadtak a Benedek-rend életerős faján; igy (1073) a grammontiak, (1119) a ciszterciek, fontévraudiak, guilbertinek, humiliátok, cölesztiniek, feuillantok, trappisták rendje stb. A Benedek-rend ez elágazásai sokban elütöttek a törzstől, amelyből kihajtottak és többen közülök az által, hogy magokat a B.-től eltérő foglalkozásnemekre adták, sőt más ruházatot is vettek fel; oly sajátságosan szervezkedtek, hogy eredetöket is mintegy tagadni látszottak (p. a ciszterciek és kartauziak).

Fessler történész számítása szerint a Benedek-rendből 12 évszázados fenállása óta kikerült: 15 700 iró, 4000 püspök, 1600 érsek, 200 biboros 24 pápa, 1560 kanonizált és 5000 kanonizációra méltó szent; továbbá ez idő alatt 43 császári és 44 királyi vérből származott tagja volt a rendnek. Jóllehet pedig a szt. Benedek szabályai szerint élő bencés kolostorok soha nem tettek egymás közt alkotmányosan szervezett és egyeduralmilag kormányzott egységes rendet, mégis a monte-cassinói őskolostorban anyaházukat és apátjában legfőbb apátjukat és elnöküket tisztlik mindnyájan. Ausztriában a Benedek-rend ez idő szerint mintegy 1600 rendtagot számlál; legnevezetesebb kolostoruk pedig a kremsmünsteri, mariazelli, a bécsi ugynevezett skót kolostor stb. 1834 óta Bajorországban és 1875. Poroszországban is ujra feléledtek.

Forrás: Pallas Nagylexikon